MEGHÍVÓ

 a Társak a Teleki Térért Egyesület és a  Józsefvárosi Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint Az ifjúságért, a jövőért Alapítvány közös szervezésében havi rendszerességgel programsorozatot indít

 

„Az egészséges fejlődés feltételeinek biztosítása a fogantatástól a felnőtt korig címmel, a „társadalmi felelősségvállalás jegyében”

 

Első előadásunk időpontja 2017. március 9. 18.00-20.00 óráig

Előadó: Németh Tamás

tanár, a Józsefvárosi Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselője, valamint

Az ifjúságért, a jövőért Alapítvány kuratóriumának elnöke

 

Helyszín a Társak a Teleki Térért Egyesület klubhelysége

1086 Budapest, Népszínház u. 46. (bejárat: Kun u. Népszínház u. sarok)

 

A programsorozat célja:

  • A Föld sorsáért, önmagukért és utódaikért felelős, ökológiai szemlélettel rendelkező, magán- és jogi személyek számára egy reális, komplex lehetőséget kínáljunk egészségük és környezetük – FÖLD BOLYGÓNK – védelmére.
  • Összefogás a környezetünk, és egészségünk jelenlegi helyzetének javításáért.

 

A programsorozat témái:

  • a környezetvédelem történetének áttekintése
  • a technikai eszközök egészségkárosító hatásai
  • a környezetszennyezés csökkentésének lehetőségei, az egészséges környezet kialakítását szolgáló eszközök
  • „amit eszel, azzá leszel” (Hippokratész), a XXl. század népbetegségei
  • a víz szerepe, jelentősége (tisztított víz, ásványvíz vagy csapvíz)
  • vitaminok, ásványanyagok, nyomelemek
  • lelki betegségeink testi megnyilvánulásai
  • Komplementer-, környezet- és betegbarát terápiák
  • a reklámok hatása a társadalomra

 

A megfogalmazott célok eléréséhez elengedhetetlenül szükséges a társadalom széles rétegeit képviselő tudósok, döntéshozók, politikusok, orvosok, tanárok, egyházi személyek, civil szervezetek, állampolgárok részvétele és támogatása.

 

Szeretettel várjuk azokat a felelősen gondolkodó érdeklődőket, akiknek fontos

gyermekeink és FÖLDÜNK jövője.

 

Az előadáson a részvétel ingyenes.

Adomány jellegű támogatást szeretettel fogadunk.

Tetszik(0)Nem tetszik(0)

Kéthly Anna: „A kötelesség az összekötő kapocs ember és ember között”

Loppert Csaba

(Loppert Csaba beszéde Kéthly Anna szobrának 2015. november 27-i felavatásán)

„A kötelesség az összekötő kapocs ember és ember között”

 Tisztelt Házelnök Úr, Horváth János úr, Polgármester úr, kedves barátaim, tisztelt hallgatóság!

1973 februárjában mondta ezeket a szavakat Kéthly Anna .Valamennyien jól tudjuk: az akkor már 84 éves Kéthly egész életében inkább a szabadságért, ‒ és nem azért, ami attól elég távol áll, ‒ a kötelességtudatért harcolt. Kéthly Anna: „A kötelesség az összekötő kapocs ember és ember között” részletei…

Tetszik(2)Nem tetszik(0)

MEGHÍVÓ

 A Kéthly Anna Kulturális Egyesület és a Szociáldemokrata Párt szeretettel meghívja Önt

a Magyarországi Szociáldemokrata Párt alapításának 125. évfordulója

alkalmából tartandó megemlékezésére.

A rendezvény időpontja: 2015. december 18. 16 óra

A rendezvény színhelye: Budapest, VIII. Baross utca 61. 5. emelet

Előadást tart: Kulcsár Péter történész

Megjelenésére feltétlenül számítunk!

 
Tetszik(0)Nem tetszik(0)

Felavattuk Kéthly Anna szobrát a Parlament közelében

A műalkotást Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Horváth János, volt kisgazda és fideszes országgyűlési képviselő valamint Loppert Csaba, a Kéthly Anna Kulturális Egyesület elnöke leplezte le a fővárosi Kossuth tér melletti Olimpia parkban.

Ünnepi beszédében Kövér László úgy jellemezte Kéthly Annát, mint aki lelkében magyar, eszméiben szocialista, értékeiben demokrata – azaz magyar szociáldemokrata volt. A Házelnök szerint négy évtized kommunizmus és két évtized posztkommunizmus után, Kéthly Anna szobra nemcsak a személye iránti tiszteletünk jele, hanem bronzba öntött bizonyossága annak is, hogy a XX. században a nemzeti gondolat és a baloldali politika összekapcsolódása – mint párhuzamosok találkozása a magyar végtelenben – nem volt lehetetlen.

A Kéthly Annát kisgazda politikusként 1943 óta ismerő Horváth János több évtizedes barátságukra és Kéthly Annával közös küzdelmeire emlékezett, majd felhívta a figyelmet: ettől kezdve a Parlament és a Képviselőház között közlekedő politikusok nem tehetik meg, hogy ne vessenek legalább egy pillantást Kéthly Anna szobrára.

Loppert Csaba, a Kéthly Anna Kulturális Egyesület elnöke arról beszélt, hogy Kéthly egész életében mások szabadságáért harcolt, neve jelképévé vált a mindenfajta rendű és rangú szabadságtörekvésnek. Ő volt az a 20. századi magyar politikus, aki a legtöbbet küzdött az elnyomottak felszabadításáért. Ráadásul ezt mindvégig szinte reménytelenül, a siker legkisebb esélye nélkül tette. Már csak ezért is jár szobrának a hely hazánk nagyjai, a szabadság harcosai és hősei: Rákóczi, Kossuth, Bibó, Tisza, Kovács Béla, Andrássy Gyula és Nagy Imre emlékműve társaságában.

Tetszik(2)Nem tetszik(0)

Meghívó

A Peyer Károly Társaság, a Kéthly Anna Kulturális Egyesület és a  Józsefvárosi Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívja Önt

2015. IV. 15-én szerdán 17.00 órára
Az Európai Unió jövője
című előadásra és vitadélutánra.

Vitaindító előadást tart:

 dr. Gantner Péter, történész

felkért hozzászólók: dr. Szegő Andrea, szociológus

dr. Garaczi Imre, filozófus

Moderátor: Loppert Csaba, a Kéthly Anna Kulturális Egyesület elnöke

A rendezvény helyszíbe: Budapest, VIII. Vajdahunyad utca 1.

Szeretettel várunk mindenkit !

dr. Szabadkai Attila Csaba JNNÖ elnök

Tetszik(2)Nem tetszik(0)

Hirdetmény

A Kéthly Anna Kulturális Egyesület 2015. évi közgyűlésére 2015. március 31-én 17 órakor kerül sor a Modus Irodaház (Budapest, 1087 Könyves Kálmán krt. 76.) 511. számú helyiségében.

A közgyűlés napirendje a 2014. évi beszámoló, a 2015. évi munkaterv valamint tisztújítás.

A közgyűlésen az Egyesület valamennyi tagja – aki a tagdíját rendezte – részt vehet és szavazhat.

Loppert Csaba, az Egyesület elnöke.

Tetszik(0)Nem tetszik(0)

“Egy hang elnémul” – Loppert Csaba beszéde Kéthly Anna születésének 123. évfordulóján, 2012. november 17-én.

2012-11-17KA-tĂ©r-150x150„Egy hang elnémul” – ez volt a címe Kéthly Anna 1963. december elsejei vezércikkének az emigráns szociáldemokraták lapjában. A londoni Népszava, amely hét évig minden hónap elsején megjelent, az esetek többségében Kéthly első oldalt teljes egészében betöltő írásával, 1963 decemberében jelent meg utoljára. A folytatásra nem volt pénz. Kéthly azonban azt írta: az elnémuló hang helyett „ezer másiknak kötelessége még hangosabban szólni”. “Egy hang elnémul” – Loppert Csaba beszéde Kéthly Anna születésének 123. évfordulóján, 2012. november 17-én. részletei…

Tetszik(0)Nem tetszik(0)