MEGHÍVÓ

 a Társak a Teleki Térért Egyesület és a  Józsefvárosi Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint Az ifjúságért, a jövőért Alapítvány közös szervezésében havi rendszerességgel programsorozatot indít

 

„Az egészséges fejlődés feltételeinek biztosítása a fogantatástól a felnőtt korig címmel, a „társadalmi felelősségvállalás jegyében”

 

Első előadásunk időpontja 2017. március 9. 18.00-20.00 óráig

Előadó: Németh Tamás

tanár, a Józsefvárosi Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselője, valamint

Az ifjúságért, a jövőért Alapítvány kuratóriumának elnöke

 

Helyszín a Társak a Teleki Térért Egyesület klubhelysége

1086 Budapest, Népszínház u. 46. (bejárat: Kun u. Népszínház u. sarok)

 

A programsorozat célja:

  • A Föld sorsáért, önmagukért és utódaikért felelős, ökológiai szemlélettel rendelkező, magán- és jogi személyek számára egy reális, komplex lehetőséget kínáljunk egészségük és környezetük – FÖLD BOLYGÓNK – védelmére.
  • Összefogás a környezetünk, és egészségünk jelenlegi helyzetének javításáért.

 

A programsorozat témái:

  • a környezetvédelem történetének áttekintése
  • a technikai eszközök egészségkárosító hatásai
  • a környezetszennyezés csökkentésének lehetőségei, az egészséges környezet kialakítását szolgáló eszközök
  • „amit eszel, azzá leszel” (Hippokratész), a XXl. század népbetegségei
  • a víz szerepe, jelentősége (tisztított víz, ásványvíz vagy csapvíz)
  • vitaminok, ásványanyagok, nyomelemek
  • lelki betegségeink testi megnyilvánulásai
  • Komplementer-, környezet- és betegbarát terápiák
  • a reklámok hatása a társadalomra

 

A megfogalmazott célok eléréséhez elengedhetetlenül szükséges a társadalom széles rétegeit képviselő tudósok, döntéshozók, politikusok, orvosok, tanárok, egyházi személyek, civil szervezetek, állampolgárok részvétele és támogatása.

 

Szeretettel várjuk azokat a felelősen gondolkodó érdeklődőket, akiknek fontos

gyermekeink és FÖLDÜNK jövője.

 

Az előadáson a részvétel ingyenes.

Adomány jellegű támogatást szeretettel fogadunk.

Tetszik(0)Nem tetszik(0)

A német állam törvényt sért: miért nem büntet az Európai Unió rendőrsége?

Német külker mérleg kevés jó szabályok egyike, amelyek az Európai Unióban a 2008-as válság után születtek, hogy a Hatos szabályok közé 2011-ben felvették a költségvetési deficit 3 % alatt tartásán kívül más makroökonómiai korlátok betartását is. Hiszen pl. Írország és Spanyolország államháztartási hiánya is azért szabadult el 2008 után, mert nem ügyeltek a háztartások eladósodására és a külgazdasági egyensúlyra.
Ezért 2011 óta az uniós szabályok között szerepel a külkereskedelmi egyensúly kordában tartása. Nem lehet túl negatív, mert az azt jelenti, hogy az adott ország a lehetőségei felett él, és eladósodik annak érdekében, hogy kifizethesse, amit elfogyaszt. Ezért az új szabály szerint a külső kereskedelmi mérleg negatívuma nem haladhatja meg a GDP 4 százalékát.
De a túlságosan pozitív mérleg is problematikus, mert arra utal, hogy az adott ország túlságosan is meghúzza a nadrágszíjat, és nem tesz meg mindent a növekedés valamint a belső fogyasztás növeléséért és fenntarthatóságáért. És ezzel negatív hatást gyakorol az egész Európai Unió gazdaságára – főként ha egy olyan nagy tagállamról van szó, mint amilyen Németország. Hogy ne hozzák túl nehéz helyzetbe a németeket, az új szabály szerint a külkereskedelmi mérleg pozitívuma maximálisan nem a GDP 4, hanem 6 %-a lehet.
Erre mit sem adva, az elmúlt hat egymást követő évben Németország külkereskedelmi mérlege mindig meghaladta a már eleve igen magas 6 százalékos határt. Az amúgy az államháztartási hiánnyal kapcsolatos előírások betartására olyan kényesen ügyelő Európai Bizottság azonban ebben az esetben mind ez ideig néma maradt. A rendőrség nem tesz semmit. Vajon miért? Hol van ilyenkor Almúnia?
Szerző: Guillaume Duval, az Alternatives Économiques főszerkesztője

Tetszik(1)Nem tetszik(0)

Búcsú Iker Lászlótól

2016. június 6-án a Fiumei úti Sírkertben vettünk végső búcsút tagtársunktól, az ’56-os szabadságharcos Iker Lászlótól.  A szomorú eseményen az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének református lelkésze a szervezet elnöke, dr. Sántha Gábor jelenlétében méltatta barátunk 1956-os érdemeit a sírkert ravatalozója előtt.

 

Tetszik(0)Nem tetszik(0)

Meghívó dr. Kertai Pál temetésére

Kedves Barátaink,

ezúton értesítünk titeket, hogy hűséges és szeretett barátunk, dr. Kertai Pál végső búcsúztatása

2016. június 8-án, szerdán délelőtt 11 órakor

kezdődik a

Debreceni Köztemető 2. számú ravatalozójánál.

Szeretettel várunk benneteket.

Budapest, 2016. június 2.

Kéthly Anna Kulturális Egyesület

Tetszik(0)Nem tetszik(0)

Meghalt dr. Kertai Pál

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindenkivel, aki szerette és tisztelte, hogy ma délelőtt, életének 89. évében Debrecenben tragikus hirtelenséggel elhunyt régi barátunk és bajtársunk, dr. Kertai Pál, volt országos tiszti főorvos. Az orvosprofesszort tanítás közben érte a halál. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar szociáldemokrata közösséget.
Temetéséről később történik intézkedés.

Kéthly Anna Kulturális Egyesület

 

 

Tetszik(0)Nem tetszik(0)

Pelle János: Eurókommunizmus, a csalóka szivárvány

SimonIstvan
Simon István, történész-levéltáros
DSCF1317
Pelle János, történész-újságíró

Már középiskolás koromban, a hatvanas években eltünődtem azon – hozzá kell tenni, hogy egy közéleti érdeklődéssel áthatott terézvárosi gimnázium tanulója voltam – hogy az unalmas közhelyekből építkező „marxizmus-leninizmus” képes-e a megújulásra, vagy afféle „ideológiai zárvány” marad, mely eltűnik a történelem süllyesztőjében. Bár a kétségeim legkésőbb 1968 augusztusában, a csehszlovákiai „emberarcú szocializmus” felszámolásakor eloszlottak, izgalmasnak tartottam a nyugat-európai kommunista pártok, mindenelőtt az olaszok és a spanyolok kisérletét a megújulásra, ami Magyarországon sem maradt teljesen visszhangtalan.
Pelle János: Eurókommunizmus, a csalóka szivárvány részletei…

Tetszik(1)Nem tetszik(0)